Továbbra is padlógázzal megy a pénznyomtatás

PFS Kavézacc János Zsolttal
PFS - Kávézaccból: Aktuális gazdasági témák érthetően
Továbbra is padlógázzal megy a pénznyomtatás
Loading
/
Megosztás:

Hallgass minket kedvenc csatornádon:

A mai adásban:

A központi bankok tovább is kiállnak, és a FED-en kívül mindegyik központi bank ezt ki mondja, hogy vásárolunk, mert megvannak a keretek, megvan a lehetőség, nem akarjuk a kamatot túl hamar felengedni.

Biden nemcsak az egész 1,9 millió dolláros programját most hivatalossá is tudja tenni, hanem beszélt egy második csomagról is. Tehát elindul rövid időn belül az első lépés: direkt csekkeket küldenek haza azoknak az amerikaiaknak, akik a pandémia alatt bizonyos bevételt nem haladtak meg, és ebből tudjuk azt, hogy ennek a nagy része az egyik oldalról a tőkepiacba, másik oldalról fogyasztásba fog menni. A második csomag: 2 és 4 millió dollár közötti csomag, ami a következő 5 és 10 év között érkezne meg különböző struktúrákon keresztül gazdaságba.

A chipeket gyártó szervezetek leülnek és beszélgetnek egymással, és összehangolják, hogy akkor a globális piacon a chipek keresletét hogy tudják közösen, összehangoltan kiszolgálni.

Azt, hogy mi érkezik meg a tömeghez, abból is lehet látni, hogy az emberek mire keresnek éppen rá az interneten: az infláció fogalma az, ami most keresett. Az infláció kilátása erősíti a tárgyi értékeket, a tárgyi eszközöket.

Felmerült a pénzügyi represszió fogalma, ami az állami eladósodottság és az államkötvényekel összefüggésben van, és ennek az adósság leépítési modellnek az egyik fontos része a játék a kamatok, a gazdasági növekedés, és az infláció között.

___________

Díványbeszélgetés a tőkepiacról: 90 perces, díjmentes előadás a globális piaci összefüggésekről, tőkepiaci aktualitásokról: http://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/

Jelentkezzen befektetési konzultációra: http://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/

——————

Itt vagyunk még elérhetőek: Honlap: http://pfspartners.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/pfspartners.hu

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCJGtEZ9ZoqOSXeUdOfWAMaw

——————-

A podcastban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit. Aki a podcastban elhangzottak alapján dönt befektetési termékek / eszközök vételéről vagy eladásáról, az teljes egészében saját felelősségére teszi. Sem a PFS-Partners Kft., sem az előadók nem vállalnak felelősséget, ha Ön a podcastban elhangzottak alapján hozta meg saját befektetési döntéseit, és emiatt esetleg veszteségeket szenved.

Hallgass bele

Legújabb adások

Miről szól a Kávézaccból Podcast?

Naponta megjelenő podcastunk a tőkepiacot aktuálisan foglalkoztató főbb kérdésekről, befektetési stratégiákról, háttérinformációkról szól.

Tudni akarod a tőkepiaci mozgások, hírek, események, termékek mögött milyen összefüggések húzódnak meg? Ha érdekelnek a befektetések, akkor ez a podcast neked szól!

A házigazda, János Zsolt igyekszik érthetően, a száraz tények alapján, de soha nem szárazon beszélni a befektetői világot foglalkoztató kérdésekről, a transzformációról egy transzparensebb piac felé.

Célja, hogy napi szinten gondolatokat, ötleteket és néha lendületet is adjon neked a befektetések témakörében.

János Zsolt PFS Kávézacc

János Zsolt

Podcast Házigazda | PFS Partners Tulajdonosa |Pénzügyi tervező

Pénzügyi tervezőként János Zsolt stratégiai és operatív támogatást nyújt, legyen szó akár a portfóliók optimalizálásáról, a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásról, vagy akár a teljes újrarendezésről, nagy hangsúlyt fekteteve az aktív kockázatkezelésre.

Közel 30 éves nemzetközi tapasztalatával az empatikus előadó számtalan előadást, szemináriumot, konferenciát, műhelytréninget tart és népszerű beszélgetési partner az interjúkon és konferenciákon.

Kulcselőadóként érdekes, tanulságos, praktikus, és mindenekelőtt szórakoztató és motiváló előadásokkal inspirálja hallgatóságát.

A budapesti székhelyű PFS-Partners Kft. németül, magyarul és angolul beszélő tulajdonosaként Európa német ajkú országaiban és közép-kelet-európai országokban tevénykedeik.

Befektetési konzultáció

A PFS befektetési konzultációján segítünk megtalálni az ideális megtakarítási formát, akár meglévő, akár új befektetési lehetőségeket keresel.
A konzultáció során áttekintjük a jelenlegi pénzügyi helyzetedet, megtakarításaidat, jövedelmi forrásaidat, kiadásaidat, a hosszú és rövid távú pénzügyi céljaidat. Kitérünk arra is, milyen kockázattűrő képességgel rendelkezel.
Ezek alapján ajánljunk olyan megoldásokat, amelyek a legmegfelelőbbek lehetnek számodra, elkészítjük a személyre szabott befektetési javaslatot, amely tartalmazza a kiválasztott megtakarítási formákat, a kockázatkezelési stratégiákat.

Médiamegjelenések, ahol találkozhattál már velünk

2024.05.15.

14:00

2024-05-15
Hozzájárulok adataim kezeléséhez a adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
Megértettem és elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

2024.05.15.

14:00

Díványbeszélgetés a tőkepiacról

(A gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi szabályzatot és feliratkozol a hírlevélre és eDM-re)