Jókora felzárkózási potenciál a piacokon

Jókora felzárkózási potenciál a piacokon, euró

A lélegzetvételnyi szünet és a terror bizonyos fokú megszokása most ismét erőteljesebben a piacokra irányítja a befektetők figyelmét. És itt a vállalatok (eltekintve Európa bankjaitól) egyre másra pozitív meglepetésekkel szolgálnak. Mindenekelőtt az amerikai technológia-színtér nagyágyúi tudták könnyedén túlszárnyalni még az egyébként magas elvárásokat is. Ezzel a Wall Street technikai kitörése alapvető alátámasztást kap.

Így a német piac (amely Európa számára még mindig a legfontosabb) most felzárkózhat és áttörheti az ellenállást.

A felzárkózási potenciál igen magas.

Végül is a német gazdaságnak, ahogyan korábban is, az európai gazdasághoz képest ma is kitűnően megy, másrészt a becslések lényegesen alatta vannak a hasonló amerikai vállalatok becsléseinek. Ezért Önöknek is kifizetődő lehet, ha a következő hónapokra tekintve befektetetéseik súlypontját ismét kissé áttolják az európai bluechipekre.

Fontos, hogy pénzről reál értékre váltsanak!

Alapjában véve azonban relatív mindegy, hogy befektetéseik súlypontját Európában vagy inkább Amerikában tervezik. Elsősorban az a döntő, hogy egyáltalán részvényekben, részvényalapokban fektetnek-e be, és megválnak-e a klasszikus pénzbefektetésektől.

Európa ma távolabb van a magasabb kamatoktól, mint valaha. Olaszországban aligha lehet elkerülni a további bankmentő akciót, több százmilliárd nagyságrendben. Másrészt Franciaország egyáltalán nem fog a továbbiakban gazdaságilag boldogulni. Spanyolország, Portugália és Görögország problémáiról csaknem naponta olvashatnak a napi sajtóban. A magasabb kamatok itt mindent csak tovább rontanának, ezért inkább arra kell számítani, hogy a negatív kamat irányában történik elmozdulás. E dilemmából a kiutat csakis a dologi értékekbe való befektetés jelenti, mindenekelőtt első osztályú globális vállatokba.

Ismét nő a bizonytalanság

Az amerikai jegybank, a FED is a lehetséges legnagyobb támogatást nyújtotta. Az alapkamatlábat változatlanul hagyta, 0,25 % és 0,5 % között. A FED jelzése a piacok felé: a kamatok alacsonyak maradnak. Bár a FED-nek van még lehetősége augusztusban emelni a kamatlábat.

Ez után az időtartomány igen szűk lesz az amerikai választás miatt. Ezért egyre több megfigyelő tolja hátrébb naptárában a kamatlépésre vonatkozó elvárását. Japánban a politika ismét egyre jobban beavatkozik a gazdaságba. Shinzo Abe miniszterelnök 245 milliárd eurós konjunktúra programot jelentett be. A program felét állami beruházások teszik ki.

A piacokra gyakorolt hatás nem lesz túl nagy. Abból indulunk ki, hogy még egy szalmalángra sem lesz elég. Állami beruházásokkal Japánban aligha növelhető tartósan és nagymértékben a privát kereslet.

Az aranyár alakulása mutatja, hogy ismét nő a bizonytalanság. Az áremelkedés a FED döntése után új lendületet kapott, és vele tart az ezüstár is. Az olajár ezzel szemben tovább csökken. Itt mutatkozik meg, mennyire összefonódott a világgazdaság fejlődése.

Ez világos képet nyújt számunkra. A globális konjunktúra a pénzbőség ellenére visszafogott. A tőzsdék erőteljesen az olcsó jegybankpénzből élnek, és a piaci résztvevők teljes mértékben a pénzőrzőkre hagyatkoznak. Ezért a nagybefektetők körében nagyfokú nemtörődömség uralkodik. Ez rossz számok esetén erőteljes kilengéshez vezethet. A piacok hajlamosak a negatív meglepetésekre.

Időzítés helyett idő!

Terrortámadások, törökországi puccs, Brexit, bankcsőd Olaszországban- az idén a sajtónak igazán nem lehet panasza a nyári uborkaszezonra. Ami az elmúlt hetek számtalan telefonbeszélgetésében feltűnt nekem: még mindig sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy okosabbak lehetnek mindenki másnál. Egyes befektetők még mindig megpróbálják megtréfálni a tőzsdét azzal, hogy időről időre kivonják, majd ismét visszateszik befektetésüket. Valahogy meg tudom érteni az egészet. Én magam sem voltam ezzel másképp fiatalkoromban. A piacokon elképesztően nehéz kitartónak maradni. Végül is minden oldalról azt tanítják, hogy az igazi sikerességhez reagálni kell. Ha aztán az ember utólag elkezd számolni, mit kereshetett volna, ha időben befektet, és újra kivon, ó… Én azonban a magam részéről valamikor beláttam, hogy az időzítés nem más, mint szerencsejáték. Időnként, újra és újra helyes a befektetés, túl gyakori azonban a tévedés – és végső soron egy nyertes van: a bank, amely illetéket szed be. A ki-be-játék legnagyobb problémája, hogy az ember állandóan azt kockáztatja, hogy elmulasztja a jó tőzsdei időszakokat. Ha az ember rossz időkben fektet be, az ugyan bosszantó, de az ilyen visszaeséseket ki lehet várni. Ha azonban nincs befektetésünk, amikor gyorsan felfelé kúszik az árfolyam, akkor egyszerűen (és többnyire visszahozhatatlanul) elmulasztjuk a nyereséget. És ezek a kihagyott jó időszakok a hosszú távú teljesítményre sokkal jobban kihatnak, mint ahogy az első pillanatban gondolnánk. Aki például 1970-ben 10 ezer dollárt amerikai részvényekbe fektetett be, ma 200 000 dolláros vagyonnak örvendhet. Az a befektető azonban, aki ebben az időszakban akár csak 25 jó tőzsdei napot hagyott ki, ma mindössze 37 ezer dollárral rendelkezik. Tehát: idő – időzítés helyett.

„A részvétel számít!”

Összefoglalva a véleményem a következő: „A részvétel számít!” Az „olimpiai szabály” a helyes portfólió stratégiára is mindenkor érvényes. Meggyőződésem változatlan: valójában csaknem lehetetlen a kiigazítási szakaszokban aktív kereskedéssel plusz nyereséget elérni.

Pihenjenek jól, ne hagyják magukat kizökkenteni koncepciójukból. További szép nyári napokat kívánunk Önöknek!

Szeretnéd, hogy a pénzed tényleg a Te céljaidért dolgozzon?​

A PFS befektetési konzultációján segítünk megtalálni az ideális megtakarítási formát, akár meglévő, akár új befektetési lehetőségeket keresel.​

Alap tudnivalók a részvényalapokról

Alap tudnivalók a részvényalapokról

Sok befektető, megtakarító portfóliójában megtalálhatóak a befektetési alapok, ezen belül is a részvényalapok. Nemcsak mi

Ismerd meg a szerzőt!

Picture of Adámi Mónika

Adámi Mónika

Elkötelezett híve vagyok a pénzügyi tervezésnek. Hiszem, hogy egy pénzügyi tervező valós értéket képvisel az ügyfeleknél hosszútávú együttműködésük során, testreszabott kockázat- és vagyonkezelési megoldások nyújtásával.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban?

2024.05.15.

14:00

2024-05-15
Hozzájárulok adataim kezeléséhez a adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
Megértettem és elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

2024.05.15.

14:00

Díványbeszélgetés a tőkepiacról

(A gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi szabályzatot és feliratkozol a hírlevélre és eDM-re)