Évtizedeken át egyetlen mondat foglalta össze a világ pénzügyi rendszerét: ha baj van, mindenki a dollárba menekül. Ez a reflex most láthatóan gyengül, és ennek sokkal több köze van a te megtakarításodhoz, mint elsőre gondolnád. A legutóbbi díványbeszélgetésben Törökné Iványi Ildikó és János Zsolt nemzetközi pénzügyi elemző azt vette végig, mi történik valójában az amerikai államadósság körül, miért nem oldható meg a probléma kamatpolitikával, és mit kezdjen mindezzel az, aki egyszerűen csak szeretné megőrizni a pénze értékét.
Miért erodálódik a dollárba vetett bizalom?
Egy deviza pontosan annyira stabil, amennyire a piac hisz abban, hogy oda bármikor be lehet menekülni, és onnan bármikor vissza lehet kapni a pénzt. Az amerikai dollár és az amerikai államkötvénypiac évtizedekig ezt a szerepet töltötte be: ez volt a végső visszahúzódási lehetőség.
A beszélgetésben elhangzott bejelentés jól mutatja, hol tart most ez a bizalom. (Hogy a geopolitikai feszültségekre hogyan érdemes befektetőként reagálni, arról korábban a Hormuzi szoros kapcsán írtunk.) Az amerikai pénzügyminiszter történelmi jelentőségű, „gazdasági partraszállásként” beharangozott fellépést ígért, majd egy újságírói kérdésre maga mondta ki, hogy ezt persze nem fogják végrehajtani, mert összeomlanának a pénzügyi struktúrák. A fenyegetésből egyetlen mondattal kiszaladt a levegő. Márpedig egy pénzügyi rendszer, amelyik a hitelességből él, ezeket a pillanatokat pontosan beárazza.
Ugyanezt mutatja a kötvény-visszavásárlási program is. Az összeg papíron hatalmas, nagyjából 63 milliárd dollár. Csakhogy az amerikai kincstárnak havonta körülbelül 1 billió dollárnyi adósságot kell forgatnia. Ehhez képest a bejelentés inkább szimbolikus aktus volt, mint valódi beavatkozás.
Kivel áll szemben valójában az amerikai kormány?
A kötvénypiac szereplőit szokás „kötvényőröknek” nevezni: ők azok, akik az árakon keresztül folyamatosan ítéletet mondanak arról, mennyire felelős egy adott gazdaságpolitika. Ha egy kormány vagy egy jegybank manipulációval belenyúl a folyamatba, azzal legfeljebb elhalasztja az ítéletet, de a problémát nem oldja meg. Erről bővebben is írtunk korábban: mi történik, ha a politika befolyásolja a jegybankot.
És itt jön a lényeg: a konzervatív nyugdíjpénztárak, family office-ok és állami alapítványok kezében lévő globális vagyon összességében jóval nagyobb, mint az amerikai eladósodás. Eddig az a kép élt, hogy a másik oldalon álló hatalom végtelen: ha nekünk sok pénzünk van, nekik még több. Ez a kép most kezd megrepedni, és ezért nem reagálnak a piacok tartósan csökkenő kamatokkal.
Van egy pszichológiai határ, amit a piac figyel: a 10 éves amerikai államkötvény hozama 5 százalék körül. Minél közelebb kerül ehhez a szinthez, annál idegesebb a washingtoni adminisztráció, és annál sűrűbben érkeznek a bejelentések. A jegybanki oldalról ugyanezt a folyamatot néztük meg itt: új korszak kezdődik a FED-nél.
A vészjelzés akkor a legerősebb, amikor a kamatemelés már nem segít. Normális esetben a magasabb kamat vonzóbbá teszi a devizát. Argentína viszont a válsága előtti évben 120 százalékos kamatot ígért, a fizetőeszköz mégis 150 százalékkal értékelődött le. Ezen a ponton a piac már azt üzeni: mindegy, mennyit fizetsz, nem megyünk oda.
Miért az elinflálás marad az egyetlen reális út?
Az eladósodás elvben háromféleképpen kezelhető. Az Egyesült Államokban lenne mozgástér az adóemelésre, hiszen az adószint alacsony, és áfa sincs. Európában fordított a helyzet: itt az állami bürokrácia radikális leépítése hozna eredményt. Csak éppen mindkettő fájdalmas, és fájdalommal nem lehet választást nyerni.
Marad a harmadik út: az adósság elinflálása. Hogy ez mit jelent a kamatkörnyezetre nézve, arról külön cikkünk szól: vége az olcsó pénz korszakának. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy folytatódik a likviditásgyártás, az infláció lassan emelkedik, és az adósság reálértéke szép csendben elolvad. Van egy csavar: az elinfláláshoz hosszú futamidejű adósság kell, az amerikai kincstár viszont épp rövid futamidőre strukturálta át az állományt. Ezért kezdett hosszú lejáratú kötvényeket visszavásárolni – miközben rövid lejáratút bocsát ki. Ez önmagában nem növeli az adósságot, ez csak financial engineering, a futamidők kreatív forgatása. Az adósság máshol nő: a vámok visszatérítésénél, az adócsökkentéseknél, a vállalatoknak és fogyasztóknak szóló csomagoknál.
Egy szemléletes példa arról, mit jelent ez a gyakorlatban: Franciaország 2016-ban bocsátott ki egy 10 éves kötvényt fél százalékos kamattal. Ez 2026-ban lejárt, és újra kell finanszírozni – most 4 százalék körüli szinten. Ugyanannál az egy kötvénynél nyolcszorosára ugrott az éves költség. A francia gazdaság ezalatt nem nőtt a nyolcszorosára.
Mit jelent ez a részvénypiacon?
Ha az infláció és a likviditás emelkedik, az felviszi a részvényárfolyamokat. Fontos viszont látni, mitől: nem attól, hogy a vállalatok egészségesebbek lettek, vagy kitaláltak valami zseniálisat. Egyszerűen a likviditás viszi fel az árakat.
Ebben a környezetben a leginkább kitett szereplők azok, akik hitelből finanszírozzák a növekedésüket. Ha az infláció megy fel, drágul a hitel, és pontosan az a fogadás bicsaklik meg, amire az egész modelljük épült.
Mekkora kockázat az AI körüli lufi?
A mesterséges intelligencia piacán két, egymástól még el nem választott csoportot érdemes megkülönböztetni.
Az első csoport építi a síneket: ők azok a nagy technológiai vállalatok, amelyek az infrastruktúrába – adatközpontokba, kapacitásba – tolják a pénzt. Sokáig a saját tartalékukból tették. Az Alphabet példája jól mutatja a fordulatot: 2022-ben még alig költöttek erre, mára a beruházás rakétaként emelkedik, és már nem elég a saját pénz, ezért kötvényt bocsátanak ki. Vagyis innentől a befektetők pénze finanszírozza az építkezést.
A második csoport a felhasználó: azok a cégek, amelyek AI-eszközökkel váltják ki azt, amire eddig külső partnert bíztak és egy hetet vártak. Ők jellemzően nem adják oda az árelőnyt az ügyfélnek, hanem egy ideig megemelik a saját marzsukat.
A két csoport között egyelőre vékony a híd. Az elhangzott számítás szerint az infrastruktúrába eddig beletolt pénz akkor térülne meg, ha a felhasználói oldalon nagyjából 10 billió dollár éves forgalom keletkezne. Ekkora összeget költ az emberiség évente élelmiszerre. Ez egy nagyon nagy fogadás.
Az internetes lufival vont párhuzam ezért is sántít: az internet elterjedéséhez nem kellett ekkora beruházás, ma viszont egyetlen adatközpont önmagában 5-10 milliárd dollár, még mielőtt elindulna. Közben az amerikai vállalati nyereségek nőnek, a bérek nem – és az egyszerűbb munkakörökre nehezedik a legnagyobb nyomás. Az AI-hoz kötődő csalások pedig külön kategória: a jól hangzó sztori mindig mozgósítja a tőkét, ahogy a kriptónál is láttuk. A magyar befektető szemszögéből itt szedtük össze a témát: forint, kamatok és mesterséges intelligencia.
Hogyan őrizd meg a vásárlóerődet?
Először érdemes tisztázni egy félreértést: ha csökken az infláció, attól még nem lesznek olcsóbbak a dolgok. Csak lassabban drágulnak. A csökkenő árakat hozó defláció ráadásul jóval veszélyesebb, mert megáll a fogyasztás, nem ürülnek a raktárak, és nő a munkanélküliség.
A gyakorlati kiindulópont a saját, személyes inflációd. Ez azon múlik, mire költöd a pénzed, és ma már gyakorlatilag gombnyomásra kiszámolható a bankszámládról: hasonlítsd össze, mire ment el a pénzed az idei év első nyolc hónapjában és mire tavaly ugyanebben az időszakban. A kapott számot vesd össze azzal a kamattal, amit a saját devizanemedben kapsz.
A vásárlóerő megőrzéséhez olyan eszközök kellenek, amelyek együtt nőnek az inflációval. Ehhez hangzott el a beszélgetésben egy tanulságos – és kifejezetten nem ajánlásként említett – példa. A Berkshire Hathaway 1994-ben vásárolta meg a Coca-Cola részvényeit, akkor 1,4 százalékos osztalékhozam mellett. Ma is nagyjából ekkora az osztalékhozam az aktuális árfolyamon. A termék ugyanaz maradt, a doboz is hasonló – egyedül az ára emelkedett, az infláció miatt. Az 1994-ben vásárolt részvényre viszont a bekerülési árhoz mérten ma 35 százalékos osztalék jut.
A tanulság: nem a hype-olt, „megyünk a Marsra” típusú történetekben van a védelem, hanem az unalmas, valós forgalommal és valós üzleti modellel rendelkező eszközökben, amelyek az élethez a lehető legközelebb állnak – élelmiszer, lakhatás, energiaellátás, alapközlekedés. Ha egy ilyen eszköz ára éppen túlfűtött, mert sztori került köré, érdemes megvárni, amíg a spekulánsok kiszállnak. Arról, hogy mikor jelent valódi kockázatot a rossz időzítés, itt írtunk részletesen: befektetői félelmek.
Mikor érdemes hozzányúlni a portfóliódhoz?
Talán ez a beszélgetés legfontosabb üzenete: soha ne azért alakítsd át a portfóliódat, mert valaki jósolt valamit a jövőről. Egy jó portfólió eleve arra épül, hogy nem tudjuk, mi jön – és nem is kell tudnunk. Minden része a ma ismert kockázatokat árazza be úgy, hogy bármi is történik, valamelyik eleme kezelni tudja a helyzetet.
Az átalakítás oka ezért nem a hír, hanem az élethelyzet. A kiindulópont pedig a cash management: mikor, milyen időtávon, mekkora összegre van szükséged. Van olyan ügyfél, akinek éppen ez alapján az a szakmailag helyes válasz, hogy most semmit ne fektessen be, mert az az ő helyzetében már tiszta spekuláció lenne.
És ha minden bizonytalan, marad egy stabil nulladik szint: a biológia. Aki ma 30 éves, jó eséllyel kalkulálhat még évtizedekkel, iskolakezdéssel, érettségivel, nyugdíjas évekkel. Ezek az időpontok akkor is a helyükön maradnak, amikor a piacokon minden mozog – és pontosan ezért lehet rájuk tervezni.
Kérdéseid vannak a befektetéseiddel kapcsolatban? Jelentkezz befektetési konzultációra, és nézzük meg együtt, hol tart a te pénzügyi terved.
A cikkben tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak!
Az előadók nem tudják felmérni az egyes olvasók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit. Aki a cikkben leírtak alapján dönt befektetési termékek / eszközök vételéről vagy eladásáról, az teljes egészében saját felelősségére teszi.
Sem a PFS-Partners Kft., sem az előadók nem vállalnak felelősséget, ha Ön a cikkben leírtak alapján hozta meg saját befektetési döntéseit, és emiatt esetleg veszteségeket szenved.
