A kockázati életbiztosítás a legnagyobb bajban nyújthat segítséget: egy haláleset a családban hatalmas megrázkódtatás, az anyagi terhet azonban csökkenthetjük. Egy jól felépített biztosítási portfólió olyan pénzügyi védőhálót teremt, amely megóvja családunk, életünk anyagi stabilitását.
Kockázati életbiztosításról pénzügyi tervezőként
IVÁNYI ILDIKÓ: János úr, mi általában a tőkepiac alakulásáról szoktunk beszélgetni egymással, de ma egy kicsit kilépnék erről a piacról, és egy másik pénzpiaci eszközről beszélgetnék Önnel, és ez pedig a kockázati életbiztosítás.
Ez egy nagyon fontos eleme annak a pénzügyi tervezésnek, amit mi az ügyfeleinkkel készítünk, hiszen ez az alapozáshoz tartozik, hogy biztonságban tudjuk önmagunkat is és a szeretteinket is hosszú éveken keresztül. A kockázati életbiztosítás az tulajdonképpen mire nyújt biztonságot egy családnak?
JÁNOS ZSOLT:
Nagyon jó az ötlet, mert én mindig abból indulok ki, hogy mint pénzügyi tervező, akkor érdemes befektetésekről és vagyonfelépítésről beszélgetni, hogyha ilyen alap kockázatok le vannak fedezve.
Ahogy a neve is mondja, a kockázati életbiztosítás az az ellen a kockázat ellen biztosítja le valójában a családot vagy a környezetet, ha a biztosítottal a legrosszabb esemény történik meg, tehát a haláleset. Ez a biztosítottnak mindegy lehetne, és ebben benne van az a provokáció, hogy ki foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy neki legyen ez a kockázat lefedve?
Hát olyan ember, akinek fontos a családja, fontos a környezete. Ez sokszor olyan ezoterikusan hangzik, hogy ez mindenkinek fontos! Erre is azt kell mondjam, hogy ezt őszintén, nyugodtan mindenki saját maga eldöntheti. Ez nem jó vagy rossz, hanem nyugodtan ezt el lehet fogadni. De ha fontos az, hogy utánam is meglegyen egy anyagi biztonság, akkor érdemes – ezért is a név szerintem fontos – tiszta kockázati életbiztosítással foglalkozni, tehát nem valamit összekeverve, összefogva, hogy valamit visszakapok vagy nem, nem. A legtisztább, hogyha csak azt a kockázatot adom el a biztosítónak, hogyha velem valami történt, halálesetkor fizetnek.
Mekkora legyen a biztosítási összeg?
IVÁNYI ILDIKÓ: A tapasztalatunkból azért tudjuk, hogy sokszor az ügyfelek úgy érzik, hogy ők már nagyon sok mindent megtettek ennek érdekében, merthogy van egy lakásbiztosításuk, és abban is vannak bizonyos kockázatokra életbiztosítási elemek, illetve, hogyha hitelük van, akkor van ugye egy hitelfedezeti kockázati biztosításuk. Ez elégséges lehet?
JÁNOS ZSOLT: Szerintem itt jelenik meg megint valójában a jó szakember, aki meg tudja nézni és konszolidáltan összevonja, hogy az egyik oldalról az ügyfélnek milyen biztosítási összegei léteznek már, és ami nagyon fontos, hogy milyen jogi hátterekkel. Tehát ezt nagyon tisztán meg kell nézni, hogy melyik biztosítás melyik esetben fizet valójában valamit. Vannak-e valami feltételek hozzákötve, amit esetleg teljesíteni kell, azon kívül, hogy az ügyfél esetleg meghalt?
És a másik kérdés, ami hozzájön, hogy mekkora legyen az ideális biztosítási összeg? Tehát az egyik az, hogy legyen egyáltalán, és akkor jön a következő kérdés, hogy mekkora legyen az ideális biztosítási összeg.
IVÁNYI ILDIKÓ: Ez mindig nagyon nehéz, az ügyfeleknek eldönteni, hogy mekkora legyen ez a biztosítási összeg, különös tekintettel arra, amikor a családba jön egy gyermek, vagy születik több gyermek, hiszen megnő a felelősség, megnő a kiadási szerkezete is a családnak. Milyen szempontokat vegyenek figyelembe az ügyfelek, amikor erről gondolkodnak, hogy kockázati életbiztosítás szeretnének kötni különböző kockázatokra?
JÁNOS ZSOLT: Hát az évtizedeknek az az előnye is megvan, hogy sajnos vannak olyan tapasztalatok, ahol élesben ezt ügyfelektől lehet látni, hogy mi történt a családi helyzetben. És itt eltér az elméletet a gyakorlattól. Na most a legegyszerűbb gyakorlati gondolkozás 2 paraméterre épül fel.
A javaslatom az, hogy érdemes azt az összeget mindenesetre 100 %-ban lefedezni, ami tartozás. Tehát, hogyha van egy hitel, van valami tartozás bárki irányába, akkor, ha történt egy haláleset, akkor a legfontosabb, hogy ez az összeg minimum azonnal tűnjön el. Tehát ez a teher ne maradjon a családnak a vállán!
A második része pedig arra épül fel, ha egy családnak körülbelül – az egyszerűség kedvéért – 1 000€ lenne a havi költsége, amit fedezni kell az életben, és konzervatívan lenne a biztosítási összeg befektetve, tehát olyan körülbelül 5 százalékos hozammal, akkor azt jelenti, hogy 1 000€ havi kiadásra 240-250 ezer euró az ideális biztosítási összeg minimum. Ez azt jelentené, hogy csak a hozamból finanszírozható a havi 1 000€ kiadás 5 százalékos hozamnál anélkül, hogy az alaptőke csökkenjen, mert váratlan kiadások úgyis jönni fognak általában.
Én azt is láttam, sokszor azt mondják, jó, hát az másik élettárs tud tovább dolgozni és van bevétel. Ez nagyon kemény megközelítés. Én azt látom, hogyha meghalt egy fontos családi szereplő, akkor ez már radikális teher, erre még rátenni az anyagi terheket is, ez nagyon durva! Tehát minimum 250 ezer per 1 000 havi kiadás. Erről lehet felfele lefele számítani, plusz a tartozás összege tehát, hogyha a családnak lenne 100ezer euró adóssága, akkor az ideális befektetési biztosítási összeg lenne ott 340-350 ezer euró.
IVÁNYI ILDIKÓ: Köszönöm szépen, hogy Ön megosztotta velünk ezeket a gondolatokat, illetve egy gyakorlati példán keresztül is adott olyan ötletet, amin ugye el lehet gondolkodni, hiszen nagyon-nagyon fontos, hogy erről beszéljünk, pláne egy ilyen rohanó világban, és pláne akkor, hogyha tényleg gyermekünk vagy gyermekeink születnek, a felelősségünk növekedése miatt is.
——————
Beszélgetőpartnerek:
Iványi Ildikó, a PFS-Partners pénzügyi tervező partnere
János Zsolt, nemzetközi piaci elemző
——————
Kérdése van befektetéseivel kapcsolatban? Jelentkezzen befektetési konzultációra: https://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/
Vegyen részt a Díványbeszélgetés a tőkepiacról webinárainkon: https://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/
——————
A videóban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit.
Business illustrations by Storyset