A Trump-kormányzat klímapolitikája és a Kína elleni vámok befolyásolhatják az elektromos autók piacát és a befektetők döntéseit. A szubvenciók hiánya és a piaci kockázatok már korábban is léteztek. A befektetőknek egészséges portfóliót kell építeniük, ahol az e-mobility részvények csak egy kis százalékot képviselnek. A befektetőknek folyamatosan felül kell vizsgálniuk portfóliójukat, és meg kell fontolniuk, hogy a jelenlegi környezetben is megvásárolnák-e az adott terméket.
Trump klímapolitikája és a büntetővámok hatása az e-mobility portfólióra
Iványi Ildikó: A Trump kormányzattal kapcsolatban, és az intézkedésekkel kapcsolatban már elég sok mindenről beszéltünk, de most konkrétan érkeztek kérdések, méghozzá egy részvénykosárral kapcsolatban, amiről már – annak az összetételéről, hogy kinek jó és kik vegyék be a portfóliójukba már – korábban beszélgetést folytattunk. Ezek a vlogok, videók visszanézhetők a PFS csatornáján. Konkrétan az e-mobility portfólióról van szó.
Kijelentették, hogy Kína fele lesznek vámok, és ebben az e-mobility portfólióban elég sok kínai cég van, illetve az elektromobilitás, mint olyan, az a főszereplő. Egy másik intézkedés, ami szintén egy kicsit idevág, hogy Trump kijelentette, hogy kilép a klímaegyezményből és a fosszilis energiáknak a kitermelését fogja előtérbe helyezni, és az alternatív energiaforrások neki nincsenek annyira a fókuszban.
Tehát ez a 2 összetevő miatt kerestek meg többen bennünket, hogy ez az e-mobility portfólió jó befektetés-e egy ilyen környezetben? Merthogy vámok, energia kérdés, a fél vezetőknek a vámolása, és egyáltalán az, hogy ebben nagyon sok kínai cég van, akikről nem lehet tudni, hogy most milyen eredményt fognak majd produkálni, illetve benne van ugye egy Volkswagen is, amiről tudjuk már, hogy küzd, mint disznó a jégen.
János Zsolt: Ha higgadtan kezeljük a kérdést, akkor azt lehet mondani, hogy semmi nem változott meg. Minden paraméter ugyanolyan, mint eddig is. Azok a kockázatok, amit esetleg most valaki felsorol, ezek eddig is léteztek. Hogy milyen hatása lesz, és valójában milyen számok fognak megérkezni, ezt még nem tudjuk, tehát ezért ezek mind csak spekulációk. Ha valaki egészségesen, nyugodtan állíthatja össze a portfólióját, akkor egy pár dolog van: ha most államok megállítják a szubvenciókat bizonyos iparágakkal szemben, akkor ez mint józan befektető, ezt jónak tartjuk azért, mert egy piac, amelyik csak a szubvenciók miatt létezik, az nem piac. Ez persze, hogy egy ideig tolja a befektetéseknek az értékeit egy bizonyos irányba, de ez egy nagy kockázat.
Fő problémaként inkább azt látom, hogy az emberek nem szeretnek a kockázat fogalommal foglalkozni, és ezért keresik mindig a biztosat, a kiszámíthatót. Na most egy szubvencionált piac azt szuggerálja, hogy ez biztos. Miért? Hát azért, mert ömlik a szubvenció miatt be a pénz, ez stabilizálja az árakat, nem a szabad piac erők vannak, és ezért ez egy ideig egy tuti megoldásnak tűnik. Na most, ha valójában ez megszűnik, hát akkor meglátjuk, hogy mi a szabad piac.
Aki meg van győződve arról, hogy az energia megváltozása egy lényeges téma, és ezt támogatja is, akkor az szívesen meg fogja fizetni ennek az árát. Aki csak addig mosolyog, amíg neki az árfolyamai fel vannak szubvencionálva, hát az lehet, hogy most nem fog mosolyogni. Tehát valamilyen formában álláspontot kell létrehozzon a befektető.
Látjuk azt, hogy Kína sem adja be a derekát és azt mondja, hogy jó, hát akkor csinálj velem azt, amit akarsz, Trump. Január huszadika óta DeepSeek-kel láttunk egy elég szép választ a mesterséges intelligencia témákra. Még ott sem tudjuk a valódi háttérinformációkat. Egy páran már jöttek, hogy na, akkor erre hamar ráugrani, mert ez lesz a következő tuti. Nem olyan egyszerű, mert főleg kínai vállalatokat nem is lehet megvenni. És főleg, mivel ez a megoldás is opensource, tehát ingyen van, ezért ebbe nem is lehet, ha akarnék se befektetni vagy invesztálni.
Az e-mobility portfólió szerepe egy egészséges befektetési stratégiában
Tehát visszakerülünk oda, hogy egy befektetőnek alapjában azzal érdemes foglalkozni, hogy hogy néz ki a portfólió összeállítása és egy elektromos iparág, egy e-mobility iparág az hány százalékát teszi ki a portfóliójának. Hogyha ez ilyen egészséges, azt mondanám 3-5 %-ot tesz ki az összportfólióból, és meg van győződve, hogy ez a téma marad az életünkben -tehát nem hiszem azt, hogy itt a parkolóban el fognak tűnni holnap az elektromos autók, csak azért, mert Trump kilépett a klímaegyezményből. Nem is hiszem azt el, hogy teljesen megáll az egész transzformáció. Lehet, hogy inkább egy picit lelassul, mert az erőszakos tolás egy bizonyos irányba az elmúlt években társadalmilag nem tett jót: az emberek, nem nyitottak ilyen radikális és gyors transzformációja, annak ellenére, hogy ez helyes lenne. De nem nyitottak, ezért nekünk kell idő. Amit most a politika megtesz, mert ebbe az irányba átvillant az egész nem csak Amerikában, hanem itt Európában is, az az, hogy az emberek időt kapnak. Hogy ez jót tesz-e a természetnek az nem tudjuk, de egyelőre azt látjuk, hogy fontosabb azzal foglalkozni, hogy mentálisan az emberek túléljék, minthogy tönkre menjenek társadalmi rendszerek, de főleg ne legyen CO-kibocsájtás. Hajrá.
Iványi Ildikó: Igen, ugye sokan figyelik az eladási számokat is, hogy az elektromos autóknak mennyire növekszik vagy csökken az eladása, és most nem a növekedésről beszélünk, hanem azt látjuk, hogy csökken az eladási szám. Inkább térjünk arra rá, amit te már említettél és erről mi sokszor beszélünk, hogy egy egészséges portfólióban ugye van egy mag és vannak ugye szatellitek körülötte. Most egy ilyen e-mobility portfólió, ami egy vagyonkosár, tulajdonképpen egy részvénykosár, ez ugye nem a magba illik bele.
János Zsolt: Biztos nem.
Iványi Ildikó: Tehát ez egy szatellit termék lehet egy befektető részére.
János Zsolt: Igen, tehát aki ezt vette meg, mint első befektetési kategóriát vagy osztályt, ott persze, hogy érdemes azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy miért a kéménynél kezdi el a házat építeni, és nem a pincét kiásni. Ha van ennek oka, akkor lehet, hogy ez rendben van, de aki elbizonytalanodik, az inkább azt mutatja, hogy nem volt meg ennek a megfelelő indoka.
Lehet, hogy ezt neki valaki agresszíven eladta, és akkor ezzel a kérdéssel érdemes foglalkozni. Egy ilyen e-mobility téma, hogyha egészségesen nézem a portfólió összeállítást, akkor ez egy 5-6. döntési folyamatnak lehet egy része, de nem az alap.
A portfólió folyamatos felülvizsgálatának fontossága
Iványi Ildikó: Tehát érdemes akkor, ha más szempontból nem, de ebből a szemszögből beszélni azokkal, akiknek ugye van ilyen típusú befektetésük., és egyáltalán ki hallani, hogy ők ehhez az egészhez hogyan viszonyulnak?
János Zsolt: Abszolút és azt is elfogadni, hogy megváltozik a narratíva, megváltozik a véleményünk, megváltozik a hozzáállásunk témákhoz. Ezt is sokszor hallom, hogy védekeznek akkor az értékesítők, védekeznek a kibocsátók, hogy de hát az ügyfél 3 évvel ezelőtt azt mondta, és így mondta, és ezt mondta, tehát 3 év alatt megváltozik akár az élet.
Tehát néha akár egy létező portfólióba is érdemes lehet belenyúlni, hogyha megváltozott az élethelyzetem, a hozzáállásom. Itt sajnos sokan azt nézik, hogy akkor ez most nyereséges vagy veszteséges. Ezt is félre kell tolni, hanem alapjában először megnézni, hogy hogy passzol az egész hozzám, és ha ma újra a döntés előtt állnék, hogy ezt megvegyem, akkor ma újra megvenném-e? És ha erre az a válaszom, hogy nem, akkor érdemes azzal foglalkozni, hogy hogy tudom ezt kivenni a portfólióból, akár eladni, átruházni, átstrukturálni.
Ha azzal fekszem este le, hogy remélem, hogy ez a befektetési kategória újra helyre fog állni, akkor az sem nagyon jó, azt is javítani kell a portfólióban. Tehát így is, úgy is érdemes folyamatosan beszélgetni szakértőkkel, tanácsadókkal nem termék értékesítőkkel, szakértőkkel, akik közel vannak a miliőhöz és látják, érzik és érthetővé tudják tenni egy ügyfélnek azt, hogy mi is történik.
Iványi Ildikó: Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad ezeket a gondolatokat ezzel a témával kapcsolatban. Az a kérdés, amit te feltettél és már többször ugye elhangzott a beszélgetéseink során, hogyha ma ezt a terméket látnám és ezt kínálná valaki nekem, akkor én ezt ma is megvásárolnám-e? Ez egy nagyon-nagyon lényeges kérdés, és a múlt heti beszélgetésünkre visszatérve szintén javaslom, hogy tegyék fel ezeket a kérdéseket mindig, hogyha a portfólióban valami változtatást szeretnének eszközölni.
——————
Beszélgetőpartnerek:
Iványi Ildikó, a PFS-Partners pénzügyi tervező partnere
János Zsolt, nemzetközi piaci elemző
——————
Kérdése van befektetéseivel kapcsolatban? Jelentkezzen befektetési konzultációra: https://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/
Vegyen részt a Díványbeszélgetés a tőkepiacról webinárainkon: https://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/
——————-
A videóban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit.
Business illustrations by Storyset