Kína indikátor szerepe - milyen jeleket láthatunk?

PFS Kavézacc János Zsolttal
PFS - Kávézaccból: Aktuális gazdasági témák érthetően
Kína indikátor szerepe - milyen jeleket láthatunk?
Loading
/
Megosztás:

Hallgass minket kedvenc csatornádon:

A mai adásban:

Az első lényeges lépés amellett, hogy Kína a technológiai szektort nagyon erősen szabályozni fogja tovább is és kordában tartja a banki rendszereket. A kormány megengedte, hogy azt a tartalékot, amit eddig kellett képezzen a banki rendszer, hogy a növekedő eladósodás mellett megfelelő stabilitást tudjon fenntartani, ezt a tartalék tőkét a kormány engedte a bankoknak, hogy csökkentsék. Ezt többféleképpen lehet interpretálni, Az egyik, hogy a kínai kormány valami olyasmit lát, amit mi még nem láttunk, tehát a rendszernek újra stimulusra van szüksége. Vagy a kínai kormány úgy látja, hogy a gazdaság egészséges és ezért azt a vésztartalékot, amit a bankoknak eddig kellett nehéz időkben képezni, azt lehet csökkenteni.

A kérdés, amivel egy páran már foglalkoznak, hogy Kínának eddig is egy ilyen előre futó indikátor szerepe volt, a covid ott indult el és Kína kezelte legelőször – mondjuk úgy –  a legjobban a covid szituációt, és 4-6 hónappal előttünk járt a gazdaság, hamarabb is megállt. Az egész reopening és újraindítás ott olyan körülbelül 4 hónappal gyorsabban indult el, ami nekünk is jó volt, ne felejtsük el, mert a kínai gazdaságban rengeteget beszállító főleg az európai gyártóknak. Kínába kezdett a leghamarabb az államkötvények rentabilitása csökkenni, ami azt jelzi, hogy a gazdaság, tőkepiaci szereplők nem számítanak arra, hogy tartósan tovább növekedik a gazdaság, tehát ez a kérdés, hogy milyen jeleket lehet ebből interpretálni?

Azzal, hogy a gazdaság újra most lábra áll, és megvan a nyitás, az mit jelent, mi lesz a következő vásárlóerő, honnan fog jönni a további árfolyamok felfele hajtóereje, mi fogja ezeket mozdítani?

Az európai központi bank és ugye a múlt héten jelzett egy pici változást a politikájában, ami elég lényeges volt: nem azt mondja, hogy 2% alatt kell mindenesetre maradjon az infláció, hanem azt mondja, hogy körülbelül 2% körül kell legyen, és ezt figyelni kell. Még egy lényeges van, hogy az infláció megállapításába az ingatlan indexet is felveszi.

——————

Díványbeszélgetés a tőkepiacról: 90 perces, díjmentes előadás a globális piaci összefüggésekről, tőkepiaci aktualitásokról: http://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/

Jelentkezzen befektetési konzultációra: http://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/

——————

Itt vagyunk még elérhetőek:

Honlap: http://pfspartners.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/pfspartners.hu

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCJGtEZ9ZoqOSXeUdOfWAMaw

——————-

A podcastban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit. Aki a podcastban elhangzottak alapján dönt befektetési termékek / eszközök vételéről vagy eladásáról, az teljes egészében saját felelősségére teszi. Sem a PFS-Partners Kft., sem az előadók nem vállalnak felelősséget, ha Ön a podcastban elhangzottak alapján hozta meg saját befektetési döntéseit, és emiatt esetleg veszteségeket szenved.

Hallgass bele

Legújabb adások

Miről szól a Kávézaccból Podcast?

Naponta megjelenő podcastunk a tőkepiacot aktuálisan foglalkoztató főbb kérdésekről, befektetési stratégiákról, háttérinformációkról szól.

Tudni akarod a tőkepiaci mozgások, hírek, események, termékek mögött milyen összefüggések húzódnak meg? Ha érdekelnek a befektetések, akkor ez a podcast neked szól!

A házigazda, János Zsolt igyekszik érthetően, a száraz tények alapján, de soha nem szárazon beszélni a befektetői világot foglalkoztató kérdésekről, a transzformációról egy transzparensebb piac felé.

Célja, hogy napi szinten gondolatokat, ötleteket és néha lendületet is adjon neked a befektetések témakörében.

János Zsolt PFS Kávézacc

János Zsolt

Podcast Házigazda | PFS Partners Tulajdonosa |Pénzügyi tervező

Pénzügyi tervezőként János Zsolt stratégiai és operatív támogatást nyújt, legyen szó akár a portfóliók optimalizálásáról, a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásról, vagy akár a teljes újrarendezésről, nagy hangsúlyt fekteteve az aktív kockázatkezelésre.

Közel 30 éves nemzetközi tapasztalatával az empatikus előadó számtalan előadást, szemináriumot, konferenciát, műhelytréninget tart és népszerű beszélgetési partner az interjúkon és konferenciákon.

Kulcselőadóként érdekes, tanulságos, praktikus, és mindenekelőtt szórakoztató és motiváló előadásokkal inspirálja hallgatóságát.

A budapesti székhelyű PFS-Partners Kft. németül, magyarul és angolul beszélő tulajdonosaként Európa német ajkú országaiban és közép-kelet-európai országokban tevénykedeik.

Befektetési konzultáció

A PFS befektetési konzultációján segítünk megtalálni az ideális megtakarítási formát, akár meglévő, akár új befektetési lehetőségeket keresel.
A konzultáció során áttekintjük a jelenlegi pénzügyi helyzetedet, megtakarításaidat, jövedelmi forrásaidat, kiadásaidat, a hosszú és rövid távú pénzügyi céljaidat. Kitérünk arra is, milyen kockázattűrő képességgel rendelkezel.
Ezek alapján ajánljunk olyan megoldásokat, amelyek a legmegfelelőbbek lehetnek számodra, elkészítjük a személyre szabott befektetési javaslatot, amely tartalmazza a kiválasztott megtakarítási formákat, a kockázatkezelési stratégiákat.

Médiamegjelenések, ahol találkozhattál már velünk

2024.05.15.

14:00

2024-05-15
Hozzájárulok adataim kezeléséhez a adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
Megértettem és elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

2024.05.15.

14:00

Díványbeszélgetés a tőkepiacról

(A gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi szabályzatot és feliratkozol a hírlevélre és eDM-re)