Eheti vlogunkban szakértőink röviden elemzik a jelenlegi gazdasági helyzetet, amelyet Donald Trump elnök lépései és a piacokon tapasztalható bizonytalanság jellemez. A tőzsdei mutatók ingadozása, a recesszió lehetősége, valamint a FED közelgő döntései kerülnek terítékre. A beszélgetés során kiderül, hogy Trump vámpolitikája és a gazdasági tárgyalások során alkalmazott taktikái hogyan befolyásolják a piacokat, és milyen kihívásokkal néznek szembe a befektetők. Emellett az infláció, a fogyasztás csökkenése és a munkanélküliségi ráta emelkedése is fontos téma, amelyek hatással lehetnek a jövőbeni gazdasági döntésekre.
A bizonytalanság növekedése a piacokon
Iványi Ildikó: Nagyon nagy a bizonytalanság a piacokon, és ez nyilvánvaló, hogy a befektetőknél is megjelenik. Hogyha megnézzük ezt az úgynevezett félelem-indexet, vagy bizonytalansági indexet – ki minek hívja a VIX-et, közel 30 fele közelít vagy 30 % körül van, amire már ugye egy kicsit jobban oda is figyelnek, hogy ez már azért valamit jelent, hogy ilyen 16-18-ról hirtelen 30-ra felszökött a mutató.
Ehhez a bizonytalansághoz az is hozzájárul, hogy mondjuk márc. 10-én a az S&P500 index körülbelül 2,7 %-ot esett és ugyanezt láttuk ugye a Nasdaq 100 vagy a Dow Jones Industrial indexében is, illetve ugye a hétvégén Trumppal készült egy interjú, amiben ő azt mondta, hogy lehet, hogy átmenetileg Amerika recesszióba fordul, de majd ezután jön a jobb idő.
Sokan kérdezik, hogy ez az időszak a múltból való tapasztalatokra alapozva meddig tarthat? És lesz-e ebből fellendülés? Ilyen általános kérdéseket tesznek fel az ügyfelek, mert valami kapaszkodót mindenki szeretne találni.
Trump és a recesszió lehetősége
János Zsolt: Pont az a nagyon új az aktuális fejleményekben, hogy úgynevezett alap biztonsági menekülő szinteket rombol Donald Trump. És ez nehezíti nemcsak a normális embereknek, hanem még a szakmai világnak is azt a nyugodt visszahúzódási pontot, hogy azt mondani, hogy oké, eddig mehetnek a taktikai játékok, és itt vannak a fájdalom határok, a reflexek.
Van egy provokáns példám, amit aktuálisan éppen a fiammal vitattunk, hogy a legtöbb normális ember nem képes arra, hogy leharapja a saját kisujját, mert bent vannak a testünkben olyan reflexek, ami ezt megakadályozza. Normális esetben a gazdasági tárgyalásokban is van egy ilyen saját magunkat védő önreflex normális esetben és erre számított a piac sokáig, hogy Donald Trump taktikázik azokkal a fenyegetésekkel, főleg a vámokkal kapcsolatosan, de a végén nem fogja bevezetni, mert főleg ezek a vámok nem a külvilágnak, hanem saját maguknak okozzák a legnagyobb bajt, és ezzel saját magukat térden lőné a maraton futás előtt, ami nem annyira egészséges, ha meg akarom nyerni a versenyt. Ezért ugye nehézzé teszi.
Febr. 28-án azt láttuk, hogy például az ovális irodában az évtizedek óta, a II. Világháború óta kialakult társadalmi szerződés el lett égetve, és ennek nagyon nagy kihatása van nagyon sok témára, plusz a tőzsdéhez a megszólalása Trumpnak pont passzol abba a forgatókönyvbe, ami ideológia oldaláról neki a lépéseit vezérli, és ő azt mondanám, hogy nem is az ő ötleteit valósítja meg, hanem ő kivitelezője, bábja megfelelő időben egy mögötte álló ötletnek, ami az aktuális rombolást nem érzi rombolásnak. Mert ami évtizedekkel ezelőtt elindult, azt már ez az ötlet iskola hibának tartotta. Tehát ez, ami most történik, ez a véleményük szerint egy helyreállítása a régi rendnek.
A FED szerepe a gazdasági válságban
Ezt látjuk, a tőzsdék a csúcs óta 5,5 billió dollár értékkel csökkentek, és ez persze, hogy fájdalmas a befektetőknek. Eddig azt láttuk, és ez volt az a szemszög, hogy amikor a tőzsde bizonytalanságba kerül, a társadalmi rendszer bizonytalanságba kerül, akkor jön a FED ezzel az úgynevezett biztonsági hálóval, a FED PUT-tal és likviditással megoldja a bizonytalansági problémát. Ezt most nem látjuk egyelőre még. A jövő héten lesz a FED-nek a gyűlése, majd meglátjuk, hogy itt mi lesz a döntő.
A másik pedig, hogy Trump azt jelezte, hogy ő most nem figyel annyira a tőzsdékre, és valójában neki nagyobb problémája van, mint a tőzsdéken fenntartani a magas árfolyamokat. Neki a fő problémája az, hogy át kell finanszírozni 8-9 billió dollár értékben lejáró államkötvényt. És mivel az amerikai központi banknak a kamat lépése nem befolyásolja a hosszú futamidejű kamatokat, ezért főleg Bessent és Trump a piacokkal kommunikál, és olyan környezetet akarnak előállítani, ami a tízéves államkötvények a kamatszintjét csökkenti. Azért, hogy olcsóbb legyen az átfinanszírozás.
Na most a kérdés az, hogy hogy lehet a kamatszintet csökkenteni? El kell azt érni, hogy nagyobb legyen a kereslet. Tehát, hogyha bizonytalanságot szórunk a piacokba, gyújtogatunk, ahol csak lehet, akkor a piac kivonul a kockázatos befektetésekből és hova menekül? Az eddigi biztonságba, ami az amerikai államkötvény. Tehát azt jelenti, hogy ha nagyobb a kereslet, csökkennek a kamatok és pont a csökkenő kamatra van szüksége az amerikai pénzügyminisztériumnak, hogy át tudja finanszírozni a kötvényeket. Hogy ez egy nagyon rövid életű sztori, mert ami problémát okoznak, abból nem csak egy pici tüzecske van, hanem ebből egy nagy égő tűz, cunami lehet, hát az a következő téma.
Trump azért lép fel annyira magabiztosan, hogy azt mondja, hogy mi annyi pénzt fogunk az vámokon keresztül beszedni, hogy azt se fogjuk tudni, hogy hova tegyük a pénzt, mert azt akarja szuggerálni, hogy ő ezt a kis tüzeket tudja kontrollálni. Majd meglátjuk. Ez a probléma. Tehát pillanatnyilag ebből a szempontból összejön cunami, földrengés és egy vulkán kitörése és egy tornádó egyszerre.
Iványi Ildikó: Azt is lehet látni, hogy Amerikában az infláció növekszik, annak ellenére, hogy a statisztikai adatok szerint a fogyasztás viszont csökken. Ez lehet, hogy majd a FED-nek a döntésében szerepet fog játszani, hogy ezeket a mutatókat is figyelembe fogják venni? Majd Powell azt mondja, hogy nem áll be a sorba és nem fog kamatot csökkenteni, mert ezek a mutatók nem jófele mennek. Illetve ugye a munkanélküliségi ráta is emelkedik.
Infláció és fogyasztás: ellentmondásos jelek
János Zsolt: Az érdekes az, hogyha megnézzük az inflációt és itt van egy olyan index, ami nagyon közel van a napi aktuális inflációhoz, ez nem az infláció index, hanem Amerikában össze van állítva ez az úgynevezett ’Truflation’, ami azt mutatja, hogy hol vagyunk aktuálisan az infláció kérdésével. Ez egyelőre csökkenőben van. Azt prognosztizálják, és ez az érdekes, hogy ezt még nem tudjuk valójában, tehát ez is egy fogadás a jövőbe, hogy Trumpnak a lépései oda fognak vezetni, hogy az árak emelkedni fognak, mert a vámokat a vállalatok a nap végén át kell adják a fogyasztóknak. És ha a fogyasztóknak átadják, akkor az árak emelkednek, emelkedik az infláció.
De 2 dolog van: a fogyasztó kell tovább fogyasszon, tehát a vállalatok, ha továbbadják a plusz költséget és a fogyasztó nem fogyaszt, mert megszeppen és ezt látjuk pillanatnyilag, hogy a fogyasztó és a vállalatok is visszaveszik nagyon az invesztíciókat, ezért ez nem hajtja felfelé az inflációt, hanem akár lent is tartja az inflációt. Plusz a másik, hogy egy gazdasági sokk jöhet, és ezt valójában április elején fogjuk látni, mert a negyedéves számokat ugye a negyedév végén fogjuk látni, tehát március végén kezd napról napra tisztulni, hogy hova megyünk. Pillanatnyilag ilyen úgynevezett előrejelző indikátorok vannak. Az atlantai fed szokott aktuális értékeket kiadni, és az egyelőre egy elég kemény fékezést mutat ki, mert a negyedéves növekedése Amerikának az utolsó negyedévben tavaly volt 2,6 %, és a mostani prognózisok mínusz 2,8-at mutatnak. Ami egy radikális féket jelentene.
Na most, ha ez így kiszivárog, akkor ez nem arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy tovább fogyasszanak és az árakat vigyék felfele, hanem inkább arra, hogy ne fogyasszanak, visszafogottak legyenek, és ez a FED-nek megadná a lehetőséget kamatcsökkentésre a jövő héten. A kérdés ugye az, hogy mennyire emocionálisan száll be Jeremy Powell, a FED elnöke? Eddig őt úgy ismerjük, hogy ő elég higgadt, és tényleg a számokat nézi, mert mikor nagyon emocionálisan őt támadta Donald Trump, akkor erre sem reagált, hanem azt mondta, hogy a tényeket nézzük.
Most úgy tűnik, hogy Donald Trump eléri az akcióival azt, hogy pont olyanok lesznek a tények, ami miatt a FED csökkentené a kamatot, és ha úgy viselkedik tovább Jeremy Powell mint eddig, akkor ő nem azért fogja csökkenteni a kamatot, mert Donald Trump ezt tőle bekövetelte és akkor is, hogyha Trump ezzel kimegy és azt mondja, hogy na milyen vagyok én, erre nem fog reagálni ideális esetben emocionálisan, hanem ha, akkor azért csökkenti, mert ez gazdaságilag szükséges.
Iványi Ildikó: Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad ezeket a gondolatokat velünk. A jövő héten nem ilyen röviden fogunk ezekről a gazdasági folyamatokról és ezeknek a hatásairól beszélgetni, hanem egy hosszabb beszélgetésben még nagyon sok aktuális kérdéssel fogunk jelentkezni, amikor már ugye a FED döntése után leszünk, illetve ugye a napi híradagunkat is meg tudjuk emészteni és látjuk, hogy a piac arra, hogy reggel mit mond Trump és délben mit mond és este mit mond, ugye hogyan fog reagálni, hiszen ilyen gyorsasághoz, amit ő most itt diktál a piacoknak, ehhez sincsenek a piacok hozzászokva, az elemzők se, a befektetők se senki, hogy ilyen gyorsan ugye reagáljanak pozitívan vagy negatívan. Tehát a jövő héten hosszabb beszélgetéssel jövünk. A nagyon ok kérdésre megpróbálunk válaszokat adni.
——————
Beszélgetőpartnerek:
Iványi Ildikó, a PFS-Partners pénzügyi tervező partnere
János Zsolt, nemzetközi piaci elemző
——————
Kérdése van befektetéseivel kapcsolatban? Jelentkezzen befektetési konzultációra: https://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/
Vegyen részt a Díványbeszélgetés a tőkepiacról webinárainkon: https://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/
——————-
A videóban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit.
Business illustrations by Storyset