A mesterséges intelligencia, mint technológiai lufi?

A mesterséges intelligencia technológiai lufi?

A mindennapi témákban és a beszélgetések során szinte elkerülhetetlen egy téma, és ez a mesterséges intelligencia. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg ezzel az eszközzel kapcsolatban.

Hype vagy tartós fejlődés a mesterséges intelligencia?

00:00:16 IVÁNYI ILDIKÓ: Nyilván a befektetők is egy kicsit felfigyeltek arra, hogy a Big Five részvényeknek az árfolyama január óta mintegy 60 %-kal emelkedett, és 2 chip gyártó cégnek a tőzsdei árfolyama is megháromszorozódott, illetve megkétszereződött. A kérdés, amit én is többször kapok, hogy ez most egy olyan hype, ami volt anno, amikor a dotcom lufi előtt voltunk, vagy pedig amikor megjelent az internet technológia világában, vagy amit láttunk a technológiai fejlődés során a 2010 és 2020 közötti 10 év alatt?

00:01:34 JÁNOS ZSOLT: Tehát a kérdés az, hogy ez most mi? – ez jogos, mert nagyon sok ember keresi a kapaszkodót, hogy ez csak most tényleg egy hype, ami azután újra el fog tűnni, vagy pedig tartós lesz? Ha összehasonlítjuk a 2000-es technológiai lufival, amit az internet indított el, abból azt látjuk, hogy ez nem egy hype volt, hanem az valójában meg is érkezett az életünkbe, mert ez a videófelvétel nem tudna létrejönni, hogyha az akkori internet filozófia nem szivárgott volna bele az életünkbe úgy, hogy ez ma normális legyen. Hogy a mesterséges intelligencia felhasználása is ilyen formában egy fix része lesz-e az életünknek, azt még nem tudjuk. Persze, hogy ezt a víziót ma nagyon megveszi a piac. Erről beszélgetnek az emberek. Úgy érezzük, hogy ez jönni fog, és ez ebből alakul ki a tőzsdéken ez a nagyon erős árfolyam ugrás, mert a víziót, ezt a perspektívát nem beárazza a piac, mert a piac nem áraz be semmit, hanem felvásárolják az emberek, és hogyha többen vásárolnak, akkor mennek fel az árfolyamok. Tehát ebben az esetben azt mondani, hogy itt beáraz a piac bármit, ezt úgy látom, hogy nonszensz, mert a piac magától nem állapítja meg, hogy hol az ára, hanem a vevők nyitottak arra, hogy akár mostani áron is megveszik a részvényeket. Időközben volt a blockchain-nek és a kriptonak egy ilyen hype sztorija, ami egyelőre nem érkezett meg az életünkbe. És még mindig nagyon nagy a kérdőjel, hogy egyáltalán ez maradni fog-e, vagy csak volt egy hype és újra a háttérben valahol alacsony lángra visszacsökken. Ezt ma még nem tudjuk.

00:03:16 IVÁNYI ILDIKÓ: A kripto-val egy párhuzamot próbált húzni, de a ha megnézzük azt, hogy most nagyon nagy cégek foglalkoznak azzal, hogy a mesterséges intelligenciát kihasználják a saját haszonkulcsuk vagy a piaci részesedésük érdekében, akkor lehet, hogy nem beszélünk egy olyan jelenségről, mint amit a kripto esetében megéltünk. Ha csak pár cikket elolvasunk, akkor azt lehet olvasni, hogy például egy nagy gyógyszergyártó cég 100 olyan projektben van benne, amelyiket a mesterséges intelligenciával tesztel, vagy pedig mondjuk a GPMorgan-nél is 600 olyan projekt van, amelyikbe bevonják a mesterséges intelligenciát.

00:04:18 JÁNOS ZSOLT: Hogyha szkeptikusan akarom megközelíteni a nagy lelkesedést, akkor azt mondom, hogy a kripto világban több tízezer olyan projekt volt, amelyiknek most nulla az értéke és elsüllyedt. Tehát csak azért, mert sok projekt megjelenik egy bizonyos időszakban, az még nem garancia arra, hogy tartósan megmarad a technológia az életünkben, csak azért, mert a nagy cégek használják az algoritmusokat. Eddig is használtak algoritmusokat, az 1960-as évek óta létezik a computer program, ami különböző algoritmusok szerint főleg a nagyvállalatoknak megfelelően segítek gyorsabbnak lenni, hatékonyságot növelni, nyereséget növelni. A fő kérdés az, hogy a normális ember életébe ez be fog-e szivárogni, mert ez lenne tartós. Ha ma megnézzük az internetet, akkor ezt nem egy pár nagy Big Tech cég használja, hanem mindenki szó szerint. A mesterséges intelligencia esetében ma lehet látni, hogy sokan próbálkoznak. A fő kérdés az, hogy 3 dolgot tudunk-e biztosítani: az egyik, hogy hasznos legyen. A nagy tömegnek ellenállás nélkül és egyszerűen hozzáférhető legyen. Arról ma még mindig nem beszélnek sokan, hogy az egész mesterséges intelligencia téma rengeteg energiát elfogyaszt, miközben arra törekszünk, hogy csökkentsük az energiafogyasztásunkat. Pont az IT szektorban radikálisan robbannak az energia igények, meg hát azt a rengeteg adatbázist valaki kell tudja kezelni, kell az új infrastruktúra. A lónak az egyik oldalán van most a piac és szeretné azt látni, hogy a mesterséges intelligencia sok kérdést megold. Meglátjuk, hogy ez így lesz-e.

Akinek nincs tapasztalata – és oda kerülnék vissza a befektetőkhöz -, a kockázattűrő képessége alacsony, az idegrendszere nagyon szenzibilis, annak ma nem tudom javasolni, hogy fusson egy elindult vonat után, mert ez nagyon kemény lehet neki.

A mesterséges intelligencia hatása a munkaerőpiacra

00:06:22 IVÁNYI ILDIKÓ: Szoktunk néha-néha beszélni a munkaerőpiacról és egy kicsit. Nyilván a munkaerőpiacnak az alakulását is befolyásolhatja a mesterséges intelligenciának az elterjedése. Ettől nagyon sokan félnek. Például Zuckerberg akkor, amikor ő elkezdett komolyabban foglalkozni a közösségi médiával és egyáltalán az internet világával, akkor ő azt a kijelentést tette egy nyilatkozata alkalmával, hogy mindenki sajátítsa el, hogy az IT-t hogyan kezelje, képezze magát, mert akkor ő nagyobb értéket fog képviselni a munkaerőpiacon. Lehet-e így hozzáállni most ahhoz, hogy akkor ismerkedjünk meg azzal, hogy mit tud, vagy miben könnyítheti meg a mi munkánkat a mesterséges intelligencia? És ezt a tudást használjuk fel arra, hogy akkor ezzel a bővített tudással jelenjünk meg a munkaerőpiacon? Ez eredményezhet egy munkapiaci átrendeződést?

00:07:40 JÁNOS ZSOLT: Alapjában minden ilyen technológiai fejlődés az elmúlt évszázadokban munkapiaci átrendeződéseket okozott, és most is azt látjuk, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek nagyon komplexek, és ahhoz, hogy ezek értelmes megoldásokat hozzanak nekünk és tényleg hatékonyan tudjanak dolgozni, ahhoz nagyon fontos, hogy valaki tudja a rendszereket kezelni. Tehát azt megtanulni, hogy hogyan és milyen formában adok utasítást, feladatkört a mesterséges intelligencia rendszernek adni. Ez nagyon fontos, mert pont ez az, ami megadja a lehetőséget arra, hogy azután hatékony eredményt kapjak. Tehát, aki rugalmas, nyitott arra, hogy megtanulja ezt a részt, annak ez fantasztikus, mert egy új lehetőséget kap a piacban és nem kell munkanélküli legyen. Aki eddig sem volt rugalmas és nem akart semmit tanulni és nem akart változni, hát annak úgysem a mesterséges intelligencia a problémája, hanem az alap hozzáállása, hogy ő nem akar alkalmazkodni és nem akar tovább fejlődni.

00:08:47 IVÁNYI ILDIKÓ: Oké, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat fogunk még erről a az eszközről beszélni és ennek a piaci hatásairól beszélni, ugyanúgy, ahogy amikor a kripto – ahogy ön is említette-  megjelent és bekúszott az életünkbe, akkor is nagyon sokat beszéltünk róla, hogy ennek milyen hatásai lesznek. Ma már kevesebbet beszélünk a kriptokról. Mert az életünknek valamilyen szinten a része lett és ezzel együtt tudunk élni, ahogy azokkal a változásokkal is, amit ez jelent. Majd meglátjuk, hogy akkor a mesterséges intelligencia mit fog hozni az életünkbe, de biztos, hogy nem engedjük el ezt a témát sem.

00:09:41 JÁNOS ZSOLT: A kriptokat, ha megnézzük, akkor az az álom, ami nagyon sok kripto rajongónak megvolt – és lehet, hogy még mindig megvan-, hogy ez normálisan beszivárog az életünkbe és a kriptoval fogunk fizetni, mert majd kialakulnak kriptodevizák/valuták, amik eddig még mindig nem jöttek létre, az nem valósult meg. És pont ma az Európai Unió a digitális euró bevezetéséhez hozza meg a határozatokat, a szabályozásokat, a törvényeket és ami ott jönni fog, a digitális eurónak semmi köze nincs a kripto világhoz.

00:10:13 IVÁNYI ILDIKÓ: Hát majd a digitális euróról is fogunk beszélni, hogy ez milyen átalakulást fog jelenteni, főleg a pénzpiacban, illetve a pénzpiaci szolgáltatók életében. De ez majd egy következő beszélgetés tárgya lesz. Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztotta a gondolatait velünk.

___________

Beszélgetőpartnerek:

Iványi Ildikó, a PFS-Partners pénzügyi tervező partnere

János Zsolt, nemzetközi piaci elemző

——————

Kérdése van befektetéseivel kapcsolatban? Jelentkezzen befektetési konzultációra: https://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/

Vegyen részt a Díványbeszélgetés a tőkepiacról webinárainkon: https://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/

——————-

A videóban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit.

Business illustrations by Storyset

Szeretnéd, hogy a pénzed tényleg a Te céljaidért dolgozzon?​

A PFS befektetési konzultációján segítünk megtalálni az ideális megtakarítási formát, akár meglévő, akár új befektetési lehetőségeket keresel.​

Ingatlanalapok: álcázott biztonság?

Ingatlanalapok: álcázott biztonság?

Az ingatlanalapok világa gyakran az elérhetőség, a kiszámíthatóság és a stabilitás szimbólumaként jelennek meg a

Ismerd meg a szerzőt!

Picture of Törökné Iványi Ildikó

Törökné Iványi Ildikó

Pénzügyi tervezőként a befektetési piac a szakterületem. A pénzügyi döntéseink meghatározzák a jelenünket és a jövőnket is. A média zajban nehéz eligazodni, ezért írok blogot, készítek vlogokat és szervezője is vagyok a „Díványbeszélgetések” -nek.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban?

2024.06.26.

14:00

2024-06-26
Hozzájárulok adataim kezeléséhez a adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
Megértettem és elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

2024.06.26.

14:00

Díványbeszélgetés a tőkepiacról

(A gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi szabályzatot és feliratkozol a hírlevélre és eDM-re)