4 téma – 4 gondolat: amerikai és európai gazdasági helyzet, ESG, olaj

Globális gazdasági helyzet

Több kérdés érkezett a héten, foglalkoztatja a befektetőket, illetve az érdeklődőket a globális gazdasági helyzet.

Gazdasági helyzet Amerikában

00:00:14 IVÁNYI ILDIKÓ: Több kérdés érkezett a héten, foglalkoztatja a befektetőket, illetve az érdeklődőket a globális gazdaságnak a helyzete. Az első kérdés arról szólt, hogy Amerikából folyamatosan jönnek a gazdasági jelentések, a cégek jelentik az eredményeiket, de azért azt lehet látni, hogy a hetek, akik a legjobb eredményeket jelentik. A kérdés úgy hangzott, hogy ha ezeket az S&P indexből kivesszük, és nézzük a többi szereplőjét ennek az 500-as társaságnak, akkor hogyan áll az amerikai gazdaság helyzete? Egészségesnek mondható-e?

00:01:12 JÁNOS ZSOLT: Az első, amit el kell mondani, hogy a világon tovább is ki kell békülni azzal, hogy létezik az amerikai gazdaság és azon kívül nem nagyon sok minden. Tehát alapjában a tőkepiac ott a legerősebb, a legnagyobb, a vállalatok ereje ott a legerősebb, legnagyobb. És mikor elindulnak a nagyvállalatok, akkor mindig az a kérdés, hogy ezek csak egyedül indulnak el és azután a nagy, széles tömeg? (Erre egy másik index, a Russell 2000 Index vagy a Russell 3000 Index szokott lenni, amelyik sokkal szélesebben képviseli a piacot.)

Tehát az a kérdés, hogy a többiek is mozdulnak felfele, vagy lemaradnak és visszahúzzák a nagy cégeket. Az idén azt látjuk, hogy a széles piac mozdult. És ezért erősödnek azok a jelek, hogy annak ellenére, hogy a kamatok magasak és magasan is maradnak, mégis sikerül az amerikai gazdaságnak a ’soft landing’, mert nagyon erős szélességében a gazdaság.

Európa gazdasági helyzete

00:02:17 IVÁNYI ILDIKÓ: Amerikára figyel mindenki és amerikai gazdaság ugye a meghatározó. Magyarország gazdasága eléggé kitett annak, hogy Németország hogyan teljesít. Most Németországból nem lehet olyan nagyon jó híreket hallani. Az Európai Uniónak is a német gazdaság egy meghatározó gazdasági szereplője. Várható-e az elkövetkezendő időben, az elkövetkezendő 4 nagyon erős hónapban, hogy a német gazdaság egy kicsit feljebb lendül, vagy pedig marad ezen a leszállópályán?

00:03:13 JÁNOS ZSOLT: Hogyha így az összefüggéseket nézzük meg, mert már szinte senki nem tud egyedül már szerepelni, akkor a világgazdaságnak a mozdonya Amerika. Európának az erőt adója Kína, Európán belül a mozdony az Németország.

Európának gyengék a számai sok belső európai probléma miatt is, és amit látunk, hogy a kínai nyitás után nem annyira lendületes és erős a kínai gazdaság, mint amit például az amerikai gazdaságban láttunk a lockdown után, és amikor Kína prüszköl, akkor Európa tüdőbeteg. Ezt látjuk, tehát a kínai számok is, amik kijöttek és nagyon gyengék, ennek a hatása egyből megvolt az európai tőzsdékre is.

Nem várható rövid időre, hogy Európa fordulni tud.

Több paraméter van itt, az egész kamat kérdés is teljesen más, az amerikai FED lépései és az Európai Központi Banknak a lépései a kamatokkal szembenézve nem ugyanaz a helyzet, és ezért el kellene térjen az Európai Központi Bank az aktuális kamat politikájától, de sajnos erre nem látunk jeleket.

És tegnap bekreatívkodott egy szakmailag nem nagyon világító olasz politika azzal az ötlettel, hogy a bankrendszert pluszban meg akarják adózni, és ezzel pont azt a hitel likviditást szívnák ki a piacból, ami szükséges, hogy a gazdaság lábra álljon. Egyik oldalról lehet józanon azt mondani, hogy sok víz lefolyik a Dunán, amíg ebből valóság lehetne, de amitől fél a piac, hogy egy páran, akik szimpatizálnak az olasz kormánnyal, azok lehet, hogy hasonló kreativitásokkal térden lövik magukat és a gazdaságot. Tehát itt sajnos nem csak az Európai Központi Bank, hanem minden oldalról eléggé rátesznek az európai gazdaságnak a hátára.

Halványul az ESG csillaga?

00:05:33 IVÁNYI ILDIKÓ: Jó, hát azért Európában nincsen az az egység, azt nem látjuk, ami ugye az Amerikai Egyesült Államokban van az 50 tagállam között. Itt még egy kicsit ehhez fejlődnünk kell. Én úgy gondolom, sok mindennek meg kell változnia.

A múlt héten a minősítő intézetekről beszéltünk, és azt is lehetett olvasni most -és ezzel kapcsolatban is jött egy kérdés-, hogy az energiaválság előtt eléggé sűrűn lehetett hallani arról, hogy az ESG mennyire fog az életünkbe bekúszni, és mennyire fogja meghatározni a vállalatoknak a működését. Most kijelentették a minősítő intézetek, hogy ők az ESG megfelelőségre most nem fordítanak figyelmet, ezt most ők kiveszik a minősítési pontok közül. Ez jelentheti azt, hogy a jelenleg kialakult energiaválság miatt most ez a téma nem annyira van szem előtt, vagy pedig ez egy olyan paraméter volt, amit eddig sem vettek olyan nagyon komolyan a minősítő intézetek?

00:07:03 JÁNOS ZSOLT: Az ESG-vel kapcsolatban azt már beszéltük az elmúlt években is, hogy ez nem egy új gondolat, nem egy új ötlet, hanem már az 1950-es években elindult a törekvés arra, hogy az ESG alpontjait valamilyen formában a gazdaságba betegyünk. Az, hogy most volt egy olyan hullám, amikor nagyon-nagyon megerősödött az ESG szemszög, és ez most vissza gyengül, ez egy normális folyamat a gazdaságban, mert változások nem máról holnapra történnek, hanem ezekre mindig idő kell.

És hozzá kell azt is mondjuk, hogyha megnézzük, akkor pillanatnyilag Európában is, de világszerte sajnos azok a politikai erők, főleg a konzervatív hozzáállásukkal erősödnek, amelyek pont a transzparencia ellen vannak, és ezért az ESG elvnek nagyon sok pontja ellen – a social, a governance-, tehát rengeteg olyan pont van, ami jó az embereknek és a tömeg mégis megválasztja azokat az erőket, akik a transzparencia ellen vannak és itt-ott támogatnak visszacsúszásokat egy kicsit ilyen szürkébb, korruptabb gazdaság irányába.

Persze, hogy lehet, hogy ezekhez is alkalmazkodnak a minősítő intézmények, mert látjuk azt, hogy hogyha túl erősen az ESG-t be akarja mindenki kényszeríteni a társadalom életébe, akkor sokkal több ellenállás alakul ki, ezért nyugodtan lehet engedni egy picit még.

Hogy most az ESG elvek 10 év múlva valósulnak meg, hogy 30 év múlva, az szinte mindegy. A folyamatot úgysem lehet megállítani, ezért egy picit visszavenni nem is árt

Az olaj ára

00:08:52 IVÁNYI ILDIKÓ: Az utolsó kérdés az az, hogy sokat foglalkoztunk és foglalkozunk is a nyersanyagárral, inkább ugye az olaj árával. Sokan tartanak befektetést is ebben a szektorban, tehát nyersanyagokat vagy nyersanyag befektetési eszközalapokat vásároltak meg. Az olaj ára növekszik, a kitermelést most szeptemberben vagy októberben még inkább csökkenteni fogják. Ez jelenthet-e majd egy olajár robbanást, vagy pedig egy mérsékelt áremelkedés elé nézünk azt is beleszámítva, hogy jön Európában a fűtési szezon, amikor mindig magasabb az olajfelhasználás is?

00:09:53 JÁNOS ZSOLT: Hát az, hogy a nyersanyagok és ezen belül az olaj ára is egy folyamatos emelkedésben van, ez a normális gazdasági fejlődés. Tehát az a kijelentés, hogy ’all-time-high’, tehát, hogy egyre magasabb és magasabb árakat látunk, ez a normális állapota egy gazdaságnak, egy egészséges gazdaságnak, mert a vállalatok törekednek nyereségre, a nyereségeket pedig mint osztalékot akár ki is fizetik. Hogyha nem sikerülne nyereséget elérni, akkor csődbe menne az a vállalat. Tehát a közép-hosszú távú emelkedés az logikus, és várható.

A robbanás az spekuláció, ahhoz nincs véleményem, mert olyan ad hoc események tudják az árfolyamokat mozgatni, amit már nem lehet sejteni, nem tudja senki, hogy mikor fog jönni. Normális privát befektetőnek ilyen kérdésekkel spekulálni drága játéknak tartom, nem javaslom.

Ezeken érdemes keresztül nézni, ami azt jelenti, hogy a nyersanyagokra, mivel szükségünk van és a transzformáció nagyon sok témakörben zajlani fog, nem visszafelé, hanem előre, a nyersanyagokra szükségünk van. Vegyük csak Kínát példaként, ha az aktuális gyenge számok abban segítenek, hogy Kína valamilyen likviditási támogatási programmal fog elindulni, akkor ez megint a kínai gazdaságot erősíti, hogyha a kínai gazdaság erős, akkor a kereslet a nyersanyagoknál növekszik, az árakat ott pluszba emelni fogja. Ez inkább csak idő kérdése, hogy mikor és nem az, hogy egyáltalán jön-e.

00:11:30 IVÁNYI ILDIKÓ: Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztotta ma is ezekre a kérdésekre a gondolatait és válaszolt 1-2 fontos felvetésre. Kövessenek bennünket a PFS YouTube csatornáján, illetve a PFS Kávézacc podcast csatornáján, ahol János úr minden nap hasznos gondolatokkal, érdekes történetekkel, összefüggésekkel jelentkezik, amely szintén okulásul szolgálhat a befektetők és az érdeklődők számára.

___________

Beszélgetőpartnerek:

Iványi Ildikó, a PFS-Partners pénzügyi tervező partnere

János Zsolt, nemzetközi piaci elemző

——————

Kérdése van befektetéseivel kapcsolatban? Jelentkezzen befektetési konzultációra: https://pfspartners.hu/befektetes-megtakaritas/

Vegyen részt a Díványbeszélgetés a tőkepiacról webinárainkon: https://pfspartners.hu/divanybeszelgetes-a-tokepiacrol/

——————

A videóban tárgyalt tartalom KIZÁRÓLAG általános tájékoztató célokat szolgál, semmilyen körülmények között NEM jelent ajánlást bizonyos befektetések megvásárlására vagy eladására, és nem minősül befektetési tanácsadásnak! Az előadók nem tudják felmérni az egyes hallgatók kockázati profilját és pénzügyi körülményeit.

Business illustrations by Storyset

Szeretnéd, hogy a pénzed tényleg a Te céljaidért dolgozzon?​

A PFS befektetési konzultációján segítünk megtalálni az ideális megtakarítási formát, akár meglévő, akár új befektetési lehetőségeket keresel.​

Alap tudnivalók a részvényalapokról

Alap tudnivalók a részvényalapokról

Sok befektető, megtakarító portfóliójában megtalálhatóak a befektetési alapok, ezen belül is a részvényalapok. Nemcsak mi

Ismerd meg a szerzőt!

Törökné Iványi Ildikó

Törökné Iványi Ildikó

Pénzügyi tervezőként a befektetési piac a szakterületem. A pénzügyi döntéseink meghatározzák a jelenünket és a jövőnket is. A média zajban nehéz eligazodni, ezért írok blogot, készítek vlogokat és szervezője is vagyok a „Díványbeszélgetések” -nek.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban?

2024.04.03.

14:00

2024-04-3
Hozzájárulok adataim kezeléséhez a adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
Megértettem és elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

2024.04.03.

14:00

Díványbeszélgetés a tőkepiacról

(A gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi szabályzatot és feliratkozol a hírlevélre és eDM-re)